Balatongyörök - Hatszög formájú, járható üveg

Megkeresésünk egy balatongyöröki ház felújításával kapcsolatban érkezett, amely sajnálatos módon korábban leégett, így rekonstrukcióra szorult. 

Megkeresésünk egy balatongyöröki ház felújításával kapcsolatban érkezett, amely sajnálatos módon korábban leégett, így rekonstrukcióra szorult. 


Projektünk középpontjában egy már meglévő, hatszögű vaskeret állt, amelybe összesen 6 darab, paralelogramma formájú, 8+8+8 mm vastag, átlátszó laminált üveget kellett beépítenünk. Hogy az üvegeket tökéletesen méretre gyárthassuk, a hatszög formájú vaskeretet kiemeltük a helyéről, és műhelyünkbe szállítottuk. Az üveg 4-5 hét elteltével készült el, így a vaskerettel együtt visszaszállítottuk a balatongyöröki házba, és együtt beépítettük őket kijelölt helyükre. 

A fektető gumi eredetileg fekete volt, azonban a megrendelő a vaskeret színéhez szerette volna igazítani a gumi megjelenését, így az utóbbit átfestettük fehérre. Sajnos azonban ez a megoldás nem bizonyult a legmegfelelőbbnek, ugyanis a fehér festék zöldes árnyalatra színeződött el, így a költséghatékonyság érdekében a gumira fehér ragasztószalag került. 

A projekt végén tanulságként levontuk a következtetést: a már meglévő gumit utólag nem szabad festeni.


jarhato_uveg_egyedi_meret_hat_6_szog_egyedi_konzolok_2


jarhato_uveg_egyedi_meret_hat_6_szog_egyedi_konzolok_7