Térelválasztó tolóajtó

Az üveg sokszínű felhasználhatóságáról már rengeteg blog bejegyzés született. 

Az üveg sokszínű felhasználhatóságáról már rengeteg blog bejegyzés született. Különféle intézmények ( pl. hotelek, wellness központok) előszeretettel használják a lobby vagy hall leválasztására. Hatalmas előnye a tömör fa-és fémajtókkal szemben, hogy a teret nem sötétítik le, még a zárható típusok sem. Ha túl sötét a helység, és több fényt szeretnénk, akkor akár egy egész falfelületet is ki lehet váltani üveggel.

Egy nagykőrösi családnak építettünk térelválasztó üvegfalat tolóajtóval. Ügyfeleink hamar felismerték az üveg térelválasztókban rejlő lehetőséget. A maximális térmegtakarítás jegyében esett a választás a toló kivitelre. A nagy méret miatt (200 x 220 cm) három egyenlő részre lett osztva, ebből kettő elem mozgatható, egy fix, ami elé a két ajtó rátolható. A nyílás mérete így kedvünk szerint növelhető vagy csökkenthető, attól függően mekkora helyre van szükségünk. Ehhez a kialakításhoz a megszokott két sínes megoldás helyett három egymás mellett futó sín kellett. A három üveg külön-külön sínbe került, így elhárult az a veszély, hogy összeütközzenek, ezáltal sokkal biztonságosabb.

Az üveg vastagsága 10 mm, az anyaga víztiszta, edzett üveg, csiszolt élekkel. A térelválasztó üvegfalat leggyakrabban átlátszó üvegből készítjük, viszont egyre nagyobb az igény a homokfújt vagy fóliázott üvegre is, amely a lakás többi részét védi a kíváncsi tekintetektől.

Rögzítés: a két ajtó felső sínes vezetésű ( a súly miatt ajtónként kettő kocsi szett tartja), alul csak egy kis diszkrét vezető lett elhelyezve. A fix üveg szorító profilba lett csúsztatva alul és oldalt, felül a tolóajtó sínjébe lett megrögzítve.

Az egységesebb, letisztultabb hatás érdekében szálcsiszolt takaró profilt gyártattunk, amely eltakarja a sínrögzítést.

Térelválasztó tolóajtó 1.

Térelválasztó tolóajtó 1.

Térelválasztó tolóajtó 2.

Térelválasztó tolóajtó 2.